Az Ignáci Pedagógiai Műhely fiatal tehetségek gondozását valósította meg a Nemzeti Tehetség Program keretén belül.

Az Ignáci Pedagógia Műhely fiatal felnőttek számára kívánt programlehetőséget nyújtani továbbképzések formájában, mentálhigiénés támogatással, hogy szakmai kompetenciájukban és hivatásukban szükséges megfelelő attitűdjük fejlődjön. Programjaink kiváló lehetőséget biztosítottak a közösségek formálására és annak megerősítésére. Célunk volt, hogy a programjainkon keresztül ösztönözzük a fiatalokat a példaértékű társadalmi felelősségvállalásra, tehetségek gondozására, hosszú távú és aktív közösségépítésre.

A pályázat segítségével sikerült megrendezni a következő programokat:

“Meghívtál, hogy vízre lépjek” címmel nemzetközi konferenciát tartottunk 2022 novemberében, amelyen olyan szakemberek tartottak plenáris előadásokat, akik kiemelten a fiatal felnőttek mentorálásával, egyéni és interperszonális szintű fejlesztésével foglalkoznak. Az előadásokat követően kis létszámú műhelyfoglalkozásokon nyílt lehetőség az interakcióra és a különböző reflexiós folyamatok személyes kísérésére.

“Ignác, hova sietsz?” Jezsuita vetélkedő – a három fordulós versenyt  Kárpát-medencei fiatalok számára hirdettük meg, ahol az első forduló online formában valósult meg. A második fordulóban közös projekt feladatot oldottak meg a versenyzők, amely nagy hangsúlyt fektetett az együttműködési készség és az információkeresési kompetenciák erősítésére. A döntő már személyes részvétellel zajlott Budapesten. A Párbeszéd Házában kialakított stúdióban megrendezett döntőről készült kisfilmek hamarosan elérhetőek lesznek.

Tehetséggondozó műhelyfoglalkozások  –  A műhelymunkáink fókuszában a mentálhigiénés megsegítés állt: az ember erőforrásainak mozgósítása, a reziliencia fejlesztése. A műhelymunkákon olyan fiatal, pályakezdő szakembereket, egyetemi hallgatókat kívántunk támogatni, akik gyermekek nevelésével, oktatásával, fejlesztésével foglalkoznak vagy kívánnak foglalkozni a jövőben. A műhelyek során eszközöket, módszereket nyújtottunk, illetve tapasztalatcserét biztosítottunk annak érdekében, hogy a résztvevők a mindennapjaik során egyensúlyt tudjanak tartani hitükben és hivatásukban egyaránt.

A projekt azonosítója: NTP-TSZM-22-0078

Frissítve: 2023. július 27.