Intézkedések jezsuita intézményekben a koronavírus-járvány megelőzését szolgáló veszélyhelyzet idején

Az alábbiakban bemutatjuk, az egyes magyar jezsuita intézmények milyen óvintézkedéseket tesznek a koronavírus-járvány megelőzését szolgáló hivatalos veszélyhelyzetben. Pánikot nem keltünk, az Istenbe vetett bizalommal párosuló józansággal kezeljük a helyzetet.

Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium:
Az intézmény az állami intézkedésnek megfelelően átáll a távoktatásra. A gimnázium vezetése emellett már korábban bejelentette, hogy a száz főnél nagyobb tömeget megmozgató minden közös iskolai programot határozatlan ideig lemond, ilyen programokon a diákok nem vesznek részt. Ezen idő alatt külföldi projektekre nem küldenek diákokat, külföldi tanulókat nem fogadnak az iskolai projekteken.

Jézus Szíve Jezsuita Templom:
A járványveszély miatt első körben a gyóntatórácsokra fólia került, a szenteltvíztartókat üresen tartják, továbbá kérték mindenkitől a megbékélő kézfogás mellőzését és a kézbe áldozást. Az intézkedések szigorodásával újabb korlátozások léptek életbe, lásd a templom honlapját.

Párbeszéd Háza:
Március 12-ével kezdődően a Párbeszéd Háza az összes rendezvényét lemondta. A programváltozásokat az intézmény honlapján és Facebook-oldalán is figyelemmel lehet kísérni. „Hálásan köszönjük azok segítségét, akik adományokkal járultak hozzá a közeljövő programjainak lebonyolítási költségeihez, velük felvesszük a kapcsolatot, és visszautaljuk a Ház részére elküldött adományaikat” – áll a Párbeszéd Háza közleményében.

Jezsuita Menekültszolgálat:
Március 12-től visszavonásig a Jezsuita Menekültszolgálat csak halaszthatatlan és online/telefonon el nem intézhető ügyekben áll az ügyfelek rendelkezésére az irodában.

Szakkollégiumok:
Mivel az egyetemek bezártak, viszont a kollégiumokra vonatkozóan nem született központi döntés, a Jezsuita Egyetemi Kollégiumok (JEK) állásfoglalásával egyetértésben javasoljuk a diákok számára a hazautazást. Azoknak, akik maradnak a kollégiumban, kötelező a járványra kidolgozott rendkívüli szakkollégiumi házirend betartása. Akik hazautaznak, vagy más helyre távoznak, visszajövetelük előtt kötelesek konzultálni az illetékes kollégium vezetőségével a visszatérés időszerűségéről.

A soron következő programok közül elmarad a Szent Ignác szakkollégium március 20-ra tervezett szimpóziuma, valamint a roma szakkollégistáink közreműködésével március 17-re meghirdetett Choli Daróczi József-emlékest a Petőfi Irodalmi Múzeumban. További részletek ezen a linken.

Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat:
Járvány idején megváltozott működéssel várják a klienseket. Az Oázis március 23-tól átáll az online és telefonos lelkigondozói és mentálhigiénés kísérésre. Az új protokoll felállításáig türelmet kérnek . Folyamatban lévő csoportjaikat felfüggesztették és halasztják.

Frissítve: 2021. július 20.