KuslitsBela

Kuslits Béla

Kuslits Béla szociológus, fenntarthatósággal és környezetpolitikával foglalkozik. A Corvinus Egyetem doktorandusza ahol ökológiai közgazdaságtant tanul, illetve kutatási szakértő az MTA Ökológiai Kutatóközpontjában. Sok éve foglalkozik fenntarthatósági kérdésekkel, ezen belül is a rendszer elemzés, szimulációs játékok, reziliencia és a tudomány és döntéshozatal közötti kapcsolat foglalkoztatja leginkább. Az Ignáci Pedagógia Intézettel már több éve együttműködik különböző projektekben, amelyek innovatív környezeti neveléssel kapcsolatos eszközöket fejlesztenek, oktatnak tanároknak, közösségi vezetőknek. Ezekben a projektekben fontos közös vonás, hogy az ökológiai válság megodását nem valamilyen erős potlitikai elhatározástól vagy új technológiától várja, hanem csakis alulról-belülről induló emberi változástól. A fogyasztói attitűd, ami a bolygó katasztrofális változásait okozza elsősorban önmagunkhoz és egymáshoz közelebb lépve oldható meg – ezért készítettünk lelkiségi és élménypedagógiai eszközöket, amelyek az emberek belső tapasztalatán keresztül formálják a világlátásukat a hagyományos oktatás helyett.