Diákújság a gyermekvédelemről

A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákújságja, a Magis, a rendkívüli körülmények között is igyekezett jelen lenni az iskola életében, így a 2020/21. tanévben két tematikus számmal jelent meg. Az egyik legaktuálisabb, a közéletet is vitára késztető témát járnak körül a lapban olvasható írások: a gyermekvédelmet, természetesen diákszemmel, illetve az iskola mindennapi gyakorlatából, pozitív, megélt tapasztalataiból … "Diákújság a gyermekvédelemről" bővebben

Gyermekvédelmi koncepció a berlini érsekségtől

Ez a kiadvány gondolkodásra, együttműködésre hív. Nem agresszív szabályokat mond,
de az irányelveihez nagyon konkrét példákat és ajánlásokat hoz. Nagyon egyértelmű irányokat képvisel, de nem ragad
le a jognál, hanem arra ad ötleteket, hogy tudunk mindenkit(!) bevonva létrehozni egy saját intézményi koncepciót
a gyermekvédelemről.

A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Gyermek -és Ifjúságvédelmi Szabályzata

MEGÚJULT A JEZSUITÁK GYERMEKVÉDELMI SZABÁLYZATA A magyar jezsuita rendtartomány már 2011-ben elkészítette gyermekvédelmi szabályzatát. Ahhoz viszont, hogy a rendelkezések ne maradjanak holt betűk, időről-időre felül kell vizsgálni őket. Ez legutóbb 2014-ben történt, s most ismét esedékessé vált a frissítés. A hónapok óta tartó folyamat novemberben, a szöveg véglegesítésével érte el tetőpontját, A dokumentumot a rendtartomány … "A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Gyermek -és Ifjúságvédelmi Szabályzata" bővebben

Biztonságos internethasználat: weboldalak, irodalom

Dr. Baracsi Katalin internetjogász műhelynapot tartott a Faludi Ferenc Akadémia és a Katolikus Pedagógiai Intézet szervezésében biztonságos internethasználat témában 2017 november 7-én. A műhelynaphoz kapcsolódóan közzétesszük az előadó által összegyűjtött hasznos linkek és hasznos könyvek listáját, amelyek segítenek a további tájékozódásban is. dr. Baracsi Katalin internetjogász előadásának ppt-je: A Megosztó c. kisfilm (NMHH): Hasznos könyvek, … "Biztonságos internethasználat: weboldalak, irodalom" bővebben

Izlandi drogprevenciós modell

Az alábbi cikk bemutatja, hogy milyen utakon birkózott meg Izland a atalkori kábítószer fogyasztással. A modell bizonyítja, hogy van lehetőség felvenni a harcot azzal az egyre elmélyülő problémával, ami atalok alkohol és kábítószer fogyasztása jelent. Húsz évvel ezelőtt Európai szinten az izlandi atalok számítottak az egyik legjobban érintettnek az alkohol és kábítószer fogyasztásban. Az amerikai … "Izlandi drogprevenciós modell" bővebben

Mit tehet a szülő? – Szülőknek a kábítószerproblémákról

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2013-ban kiadott Érdemes beszélni róla… Szülőknek a kábítószer problémákról című könyv Mit tehet a szülő? című fejezetében olvasható néhány megfontolás, mely tanácsot, ötletet nyújthat azoknak a szülőknek, akik már nemcsak gyanakodnak, hanem valamilyen bizonyságot is szereztek gyermekük droghasználatáról, amellyel kapcsolatban esetleg már segítő intézményhez is fordultak. „Az alábbiakban következzék néhány … "Mit tehet a szülő? – Szülőknek a kábítószerproblémákról" bővebben

Bioetikai útmutató fiataloknak

Közzétesszük a MÉCS családközösségek gondozásában megjelent kiadványt, ami segít megvilágítani olyan bioetikai kérdéseket, melyekkel nap mint nap találkozhatunk. A párizsi Jérome Lejeune Alapítvány által készített Bioetikai útmutató abban szeretne segíteni a ataloknak, hogy az emberi élettel kapcsolatos nehéz kérdésekben meg tudják különböztetni a jót a rossztól. A Bioetikai útmutató honlapja elérhető a bioetikaiutmutato.hu oldalon keresztül. … "Bioetikai útmutató fiataloknak" bővebben

Gyermekvédelmi program alapjai a kazincbarcikai Don Bosco Iskolában

Örömmel osztjuk meg a kazincbarcikai Don Bosco Iskola programját és működését ismertető írásokat. Iskola – diák – család kapcsolata “Az iskola valamennyi dolgozója felelős a rá bízott atalokért. Nem csupán tanulmányi fejlődésüket kell szem előtt tartani, hanem „sajátjukként” kell tekinteni rájuk, így a háttér feltérképezése elengedhetetlen. Egy-egy osztály tulajdonképpen család, és nem működik a környezettel … "Gyermekvédelmi program alapjai a kazincbarcikai Don Bosco Iskolában" bővebben

Mit tesz az Egyház a gyermekek védelméért?

Beszélgetés Hans Zollner jezsuitával – interjú az A Szív újság 2017. márciusi számából Hans Zollner az immár öt éve működő Pápai Gergely Egyetem Gyermekvédelmi Központ (Centre for Child Protection) vezetője. Munkája során ellátogatott az öt kontinens mintegy negyven országába, hogy felhívja a gyelmet a gyermekvédelem témájára, és előmozdítsa az ezzel kapcsolatos intézkedéseket. A Szív újságban … "Mit tesz az Egyház a gyermekek védelméért?" bővebben